kilincs A: 1405 k. kelinch (SchlSzj. 1080.); 1409 ? kilincs [] [hn.] (MNy. 9: 132); 1519 keleencʒeth (JordK. 105); 1531 kelenczo̗zeese [sz.] (ÉrsK. 223); 1577 aÿto klenczj (KolGl.); 1590 Aito kilincz (Szikszai Fabricius: LatMSzj. 182); 1661 gilinczeſtul (MNy. 80: 249); 1860 kölléncs (MNyszet. 5: 77); 1861 Kalincs (NSz.); 1863 kolincsmadzagból (NSz.); nyj. kelicsét (ÚMTsz.); këlléncs (MTsz.) J: 1 1405 k. ’retesz, zárnyelv; fogantyú, amelynek segítségével ajtó, kapu zárát nyitni lehet | Riegel; Klinke’ (); 2 1519 ’elbuktató lábmozdulat, gáncs | mit dem Bein gestellter Haken’ (); 3 1604 ’zár | Verschluß’ (Szenczi Molnár: Dict. Claúſtrum a.); 4 1877 ’az ajtókilincshez többé-kevésbé hasonló alkatrész, fogantyú, fül | Klinke 〈Technik〉’ (NSz.) Sz: kilincsel 1792 Kilintselni [sz.] ’kilincsre zár, csuk | zuklinken 〈Tür〉’ (Baróti Szabó: KisdedSz.); 1896 [sz.] ’vkinek a kegyéért esedezik | um Gunst betteln’ (NSz.)

Vitatott eredetű. | 1 Francia  (ófr.) jövevényszó. |  ≡  Vö. fr.  (ófr. pik.) clinche, – fr. clenche: ’kilincs’. Az ófranciában az ófrank *klinka ’ua.’ [onomatopoetikus eredetű].  ⌂  A szóvégi cs a magyarban 13. sz.-i átvételre mutat. 2 Belső keletkezésű, származékszó egy fiktív tőből. |  ⌂  A szótő a →kall tövével lehet összefüggésben. A szóvég -cs névszóképző; vö. habarcs (→habar), tekercs (→teker) stb. Az a ~ i összefüggéshez vö. →iránt, →szilánk stb. A szó belseji n inetimologikus; vö. →barlang, →bogáncs stb.

A szócsaládhoz még |  ⌂  Esetleg mindkét származtatás igaz lehet, ha a két különböző eredetű szó későbbi életük folyamán egymással keveredve egybeesett. A 2., 4. jelentés metafora, a 3. jelentés metonímia a 1. jelentés alapján.

MNy. 10: 394; NéprNytud. 7: 81; TESz.; NyK. 80: 424; EWUng. kall