keresztény A: 1263/ ? Kerezthientheleke [hn.] (Györffy: ÁMTF. 1: 224); 1340 ? Kereztyenkenezhaza [hn.] (Györffy: ÁMTF. 1: 224); 1372 u./ kereſtÿeneknek (JókK. 102); 1395 Kereztenyzygeth [hn.] (Suciu: DicTr. 1: 174); 1492 kerezgyenseg [sz.] (MNy. 37: 203); 1493 k. kerezthýeen (FestK. 157); 1517 kerezienſegnek [sz.] (MNy. 11: 360); 1520 kerechyen (GyöngyGl. 190.); 1526 kwrezgyen (MNy. 13: 254); 1532 ko̗ro̗zteno̗k, ko̗ro̗ztinnek (TihK. 294, 8); 1569 kresztenyi [sz.] (ÚSzOkl. 1: 15); 1590 Koͤroͤsztieny (Szikszai Fabricius: LatMSzj. 124); 1805 kërësztény (NSz.) J: ‹fn› 1 1372 u./ ’Jézus tanítását valló, megkeresztelt személy | Anhänger des Christentums, Christ’ # (); 2 [új~] 1662 ’újrakeresztelő, anabaptista személy | Wiedertäufer’ (MNy. 63: 163); 3 1907 ’római katolikus vallású személy | Angehörige(r) der römisch-katholischen Kirche’ (ÚMTsz.) | ‹mn› 1 1490 ’a kereszténységgel, ill. annak híveivel kapcsolatos | christlich, Christen-’ # (SzalkGl. 170.); 2 [új~] 1595 ’az újrakeresztelőkkel kapcsolatos, rájuk vonatkozó | auf die Wiedertäufer bezüglich’ (SzalkGl. 170.) Sz: kereszténység 1456 k. kereʒtÿenſegnek (SermDom. 2: 324)

Szláv jövevényszó. |  ≡  Óe. szl. krьstij̣anъ, krьstij̣aninъ ’keresztény’; szbhv. kršćanin, (Ča) krstiján ’ua.’; szln. kristjan, (V.) krščȃn ’ua.’; szlk. kresťan ’ua.’; or. крестянин ’földműves’, (R.) крестьянъ ’ua.; keresztény’. Forrása a gör. Χριστιανός ’keresztény’, amely a gör.  Χριστός ’Krisztus’ személynév származéka, jelentése tkp. ’Krisztus híve, követője’; vö. →kereszt.  ≋  A keleti kereszténységű népek nyelvébe a görög szó többnyire közvetlenül, a nyugati kereszténységűekébe pedig a lat. Christianus ’keresztény’ közvetítésével került be; vö. ang. Christian; ném. Christ, (ófn.) kristāni; fr. chrétien (vö. →kretén); ol. cristiano stb.: ’keresztény’.  ⇒⌂  A szó meglehetett a pannóniai szlávban, így a magyarba onnan is átkerülhetett, de a keleti kereszténység szavaként egy déli szláv nyelvből való átvétellel is számolhatunk.  ⌂  Az eredeti keresztyén változat a szó eleji mássalhangzó-torlódás feloldásával, valamint hangrendi kiegyenlítődéssel keletkezett. A keresztény alak a →kereszt népetimológiás hatását tükrözheti. A 18. sz. végétől a keresztény alak a katolikusok, míg a keresztyén változat a protestánsok szóhasználatára jellemző. Ezzel az elkülönüléssel függ össze a 3. főnévi jelentés. A főnévi, valamint a melléknévi 2. jelentéshez vö. 1490 k. vi kereʒtien ’újonnan a keresztény hitre tért ember’  (NagyvGl. 274.). – A korai tulajdonnevek közvetlenül a lat. Christianus() alakra is visszamehetnek.

Melich: SzlJsz. 1/2: 330; MNy. 30: 65; Kniezsa: SzlJsz. 265; TESz.; EWUng. kereszt, kretén