karmelita A: 1559 Carmelita (Székely I.: Krón. 184a); 1613 carmelitanus (Nyr. 93: 287); 1745 Cármelita (NSz.); 1754 Karmelitáknak (NSz.); 1760 Karméliták (MNy. 63: 103); 1779 u. Karmelit (NSz.) J: ‹mn› 1559 ’a karmelita szerzetesekkel kapcsolatos, rájuk vonatkozó | Karmeliter-’ () | ‹fn› 1620 ’egy szigorú katolikus szerzetesrend tagja | Karmeliter(in)’ (Nyr. 93: 287)

Latin jövevényszó. |  ≡  Lat.  (e.) Carmelitae [többes szám] ’karmelita (szerzetes)’, (h.) Carmelitae (calceati) [többes szám] ’(sarus) karmelita’, Carmelitae (discalceati) [többes szám] ’(sarutlan) karmelita’, carmelita ’karmelita (apáca)’ [< lat. Carmelus [hn.], Carmel [hn.] ’a történelmi Palesztinában (ma Izraelben) lévő Karmel-hegy’].  ≋  Megfelelői: ném. Karmeliter(in); ol. carmelita; stb.: ’karmelita (apáca)’; vö. még fr. carmélite ’karmelita apáca’. Az elnevezés azzal magyarázható, hogy a rendet megalapító Berthold kalábriai keresztes lovag 1156-ban a Karmel-hegyen többedmagával remeteéletet kezdett. Az 1226-ban teljes jogúvá vált rend 1372-ban telepedett meg Magyarországon.  ⌂  Az us végű változat a →dominikánus, →franciskánus stb. szavak analógiájára keletkezett.

TESz.; EWUng.