jámbor A: 1275 Jambur [szn.] (Wenzel: ÁÚO. 9: 134); 1372 u./ yambornak (JókK. 41); 1445 e. jambre [? ɔ: jamber] (Gl.); 1481 e. jemer (MNy. 85: 7); 1595 Yamber (Ver. 13.) J: ‹fn› 1 1275 ? ’kegyes, jó ember | frommer, rechtschaffener Mensch’ (↑), 1372 u./ ’ua.’ (↑); 2 1499 ’az ítélkezésben | Beisitzer, Schöffe’ (MNy. 49: 208) | ‹mn› 1 1275 ? ’istenfélő, kegyes; jóindulatú, szelíd, türelmes | fromm, gutmütig’ (↑), 1445 e. ’ua.’ (↑); 2 1495 e. ’istenfélő; szelíd, türelmes | gottesfürchtig; sanft, geduldig’ (GuaryK. 41); 3 1795 k. ’bárgyú, együgyű | einfältig’ (NSz.) Sz: jámbortalan 1416 u./² iamboꝛtalanſagaieꝛt [sz.] ’erőszakos, rámenős, tolakodó | aufdringlich’ (MünchK. 68rb) | jámbortalanság 1416 u./² (MünchK. 68rb) | jámborság 1495 e. iamborſagat (GuaryK. 12)

Szóösszevonás. |  ⌂  A jó ember (↑) szószerkezetből; →jó¹ ’derék, jó, jámbor’ + →ember tagokból. Hangtani okokból feltételeznünk kell, hogy ez a fejlődés igen korán bekövetkezett. Hasonló szemlélethez vö. lat.  (k.) boni homines [többes szám] ’szavazóbíró, ülnök; firenzei hatóság a középkorban; szerzetesek; városi és falusi családapák ‹Angliában›’; ném.  (kfn.) guote liute [többes szám] ’tekintélyes, derék, tisztes emberek; bűnhődni hajlandó, alázatos bűnös, vezeklő, bűnhődő’.

☞ Horger: MSzav. 89; NyK. 43: 14; Klemm: TMondt. 309; TESz.; EWUng.→ ember, jó¹