izé A: 1604 Izè (Szenczi Molnár: Dict.); 1708 Izé (Pápai Páriz: Dict.); nyj. ize (ÚMTsz.); izej (MTsz.) J: ’a valami, a dolog, bigyó | Dings, Dingsda’ # Sz: izél 1762 iszélem (MNy. 65: 65–67)
Bizonytalan eredetű, esetleg örökség; a szótő finnugor kori, magyar képzéssel. | ≡ A tőhöz vö. vog. (FL.) ut ’ügy, dolog; lény’; osztj. (V.) ot ’ügy, dolog’; finn asia ’dolog, holmi’; lp. (norv.) āttâ ’ua.; izébizé’ [fgr. *atɜ ’ügy, dolog’]. ⌂ Így a magyar szó eleji i egy korábbi i̮ (< fgr. *a) hangra visszavezethető lenne, amelynek persze a szóvégi é-nek – amelyik ebből egy képző lehetett – ellentmondani látszik. A fgr. *t > m. z hangváltozáshoz vö. →fazék, →ház stb.
☞ NyK. 41: 110; Nyr. 81: 245; TESz.; MSzFE.; SSA. asia a.; EWUng.UN UEW. № 34