int¹ A: 1193 ? jntov [sz.] [hn.] (ÓMOlv. 59); 12. sz. vége/ intetvinec [sz.] (HB.); 1372 u./ ymtene (JókK. 79); 1595 Enteni [sz.] (Ver. 3.); 1755 ént (NSz.); 1767 ínteni [sz.] (Pápai Páriz–Bod: Dict. Commǒneo a.); 1873 Hintėtt (Nyr. 2: 472) J: 1 12. sz. vége/ ’buzdít, serkent; csábít, cselt vet | aneifern; verführen, Hinterhalt legen’ (); 2 1372 u./ ’figyelmeztet | mahnen, warnen’ # (); 3 1416 u./² ’vhogyan jelt ad, kézmozdulattal, bólintással kifejez vmit | winken’ # (MünchK. 54va); 4 1456 k. ’meghív | einladen’ (SermDom. 2: 514) Sz: intő 1193 ? [hn.] (); 1416 u./² imto̗ ‹mn-i igenév› (MünchK. 54va); 1754 ’intés, figyelmeztetés | Warnung’ (NSz.); 1910 ’〈iskolai〉 beírás, megrovás | Mahnung 〈in der Schule〉’ (NSz.) | integet 1577 Integetni [sz.] (KolGl.) | intelem 1816 intelem (MNy. 5: 123)

Belső keletkezésű, valószínűleg egy uráli eredetű tőből való származékszó. |  ⌂  A tőhöz vö. →indít. A végződés -t műveltető képző. A szó belseji mássalhangzó a tőben eredetileg m lehetett: az mt > nt hasonuláshoz vö. →hint, →romlik stb. A szó eleji h-s változat feltehetőleg a →hint hatására keletkezett.  ⚠  Az →íme szóval való összefüggése, ill. az ótörökből való származtatása kevésbé valószínű.

TESz.; NyK. 74: 431; Bárczi: HBEl. 110; EWUng. incselkedik, indít, inger