illa ∆ A: 1558 ilára [✐] (MNy. 64: 91); 1566 illára (Heltai: Fab. 154); 1659 illóra [?✐] (ErdTörtAd. 4: 292); 1790 Illy'a berek (NSz.) J: ‹fn› 1 1558 ’futás; elszökés | Laufen; Flucht’ (↑); 2 1750 ’menedékhely | Zuflucht’ (Wagner: Phras. Refugium a.) | ‹hsz› [ ~berek] 1668 ’〈hirtelen futás, szökés kifejezésére〉 | 〈zum Ausdruck schnellen Laufens, schneller Flucht〉’ (NySz.)
Származékszó szófajváltása. | ⌂ Főnevesült folyamatos melléknévi igenév -a képzővel az →illik² ’eltűnik, nyoma vész; elfut, elszalad’ szóból; vö. →hinta, →hulla stb. Ma mind főnévként, mind határozószóként csak a következő szófordulatokban fordul elő: illára veszi a dolgot ’elszalad’ (1558: MNy. 64: 91); illa berek ’menjünk hát; gyerünk már!; nosza, induljunk’, tkp. ’gyerünk, futás, szökés a berek felé, a berkeken át!’ (↑).
☞ MNy. 8: 436; TESz.; EWUng.→ illik²