igy † A: 1019/ ? Nÿmÿgh [szn.] (MNL (OL) Dl. 229992); [1093–1095] ? Vgmogos [hn.] (PRT. 1: 592); 1193 Faeregíaza (ÓMOlv. 53); 1193 ugufa (MNL (OL) Dl. 27, 57); [1200 k.] Igfon [hn.] (An. 11.) J: ’szent, megszentelt | heilig’
Valószínűleg jövevényszó egy csuvasos típusú ótörök nyelvből. | ≡ Vö. ujg. ädgü ’jó’; oszm. iyi, eyi ’jó, kellemes; jóindulatú’; tat. izge ’megszentelt; szent’; bask. izge ’ua.; jámbor, istenfélő’; stb. [? < török *ı̈̄d ’küld’]. ⌂ A magyarba átkerült alak feltehetőleg *edü (< *edgü) lehetett; a szó belseji g még az ótörökben eltűnhetett; vö. →bér. – A szó csak összetételekből (pl. tulajdonnevekből és az →egyház szóból), ill. származékszókból (→ül², →ünnep) adatolható.
☞ KCsA. 1: 242; EtSz. 2. egy a.; TESz. egyház a.; Ligeti: TörK. 33; MNy. 87: 77; EWUng.; Róna-Tas–Berta: WOT. egyház a.→ egyház, ül², ünnep