ideg A: 1138/ ? Idegdí [sz.] [szn.] (MNy. 32: 132); 1395 k. ÿdek (BesztSzj. 133.); 1405 k. ideg (SchlSzj. 615.) J: 1 1138/ ? ’íj húrja; szíj, különösen a lándzsa hajítószíja | Bogensehne; Riemen’ (), 1395 k. ’ua.’ (); 2 1757 ’élő szervezetben ingerközvetítő pálya;idegrendszer | Nerv’ # (NSz.); 3 1815 ’hangszer húrja | Saite’ (NSz.) Sz: ideges 1450 Ydeges [szn.] (MNy. 13: 254); 1621 Ideges ’ideggel ellátott | mit einer Sehne ausgestattet’ (Szenczi Molnár: Dict.); 1838 ’nyugtalan | nervös’ (Tzs.) | idegzet 1833 idegzetének (Jelenkor 2/1: 147) | idegeskedik 1859 idegeskedő [sz.] (NSz.) | idegesít 1862/ idegesített (NSz.)

Örökség, uráli kori tő, esetleg magyar képzéssel. |  ≡  Vog.  (AK.) jantəŋ; osztj.  (V.) jö̆ntəγ; cser.  (KH.) jəδäŋ; finn jänne; – jur. jēn; tavgi jenti; szelk. ći̮nte; kam. nēnə stb.: ’húr, ín’ [uráli *jänte ’ua.’].  ⌂  A szó belseji *nt > > m. d hangváltozáshoz vö. →fed, →köd; a magyar szó eleji i-hez vö. →iszik, →ívik¹ stb. A szóvég -g névszóképző; vö. balog (→bal), →kér² stb. Lehetséges, hogy a képző már az ugor vagy finnugor korban tőhöz tartozott; vö. →felleg, →keszeg stb. A 2., 3. jelentés metafora. A 2. jelentés a nyelvújítás korában terjedt el.

MNy. 9: 393; TESz.; MSzFE.; EWUng.UN UEW. № 169