haj² A: 1429 ? Haygatho [sz.] [szn.] (OklSz.); 1456 k. haÿ haÿ (SermDom. 1: 310); 1531 haÿẏa (ÉrsK. 306); 1552 haya (Heltai: Dial. L6a); 1577 Hoy (Aritm. Q2b); 1792 Háj-báj (Baróti Szabó: KisdedSz.); 1792/ Hajh (NSz.); nyj. hajj (ÚMTsz.) J: ’〈isz〉 | 〈Interj.〉’ # Sz: hajgat 1429 Haygatho [sz.] [szn.] ’terel 〈állatot〉 v. énekelve mesél 〈mondát, regét〉 | treiben 〈Vieh〉 od. singend erzählen 〈haupt Sage〉’ (↑)

Onomatopoetikus eredetű. |  ⌂  Valószínűleg spontán hangkitörésből keletkezett. De az sem zárható ki, hogy ez az indulatszó eredetileg kimondottan hangutánzó természetű volt és végső soron a →kiált tövével áll összefüggésben; vö. még a haj² alkalmi igei használatát: hayok ’jajgat, jajveszékel, siránkozik’  (1560 k.: GyöngySzt. 2351.) valamint esetleg a hajgat származékszót. A haj² indulatszó egyfelől a szándék (pl. figyelemfelkeltés, állatterelés; vö. →hajhász, →hajkász stb.), másrészt az érzelmek (pl. főleg öröm, sajnálkozás) kifejezésére keletkezett.

☞ Kodály-Eml. 1957: 134; MNy. 60: 32; TESz.; EWUng.→ hajcihő, hajcsi, hajhász, hajkász, hajrá, hajsz, hajt², hej, hejehuja, hó³, huj, ihaj, kiált