habar A: 1550 e. habarua [sz.] (MNy. 57: 357); 1592 hábard el (Cisio O3b); 1810 haborék [sz.] (Báróczi: Adeptus 216) J: 1 1550 e. ’kever, kavar; 〈ételt〉 besűrít | quirlen, umtühren 〈in eine Speise〉 einrühren’ # (↑); 2 1604 ’siet; siettet | sich beeilen; beschleunigen’ (Szenczi Molnár: Dict.); 3 1604 ’zavar, háborít | stören, belästigen’ (Szenczi Molnár: Dict.); 4 1761 ’fecseg, hadar | (her)plappern, blubbern’ (NSz.) Sz: habarcs 1636 habartsos [sz.] (NySz.) | habarodik 1716 öszve habarodván ’veszekedik, veszekszik | sich streiten’ (MNy. 75: 379); 1885 [bele~] ’vkibe beleszeret | sich in jmdn vernarren’ (NSz.) | habari 1793 habari ’hanyag, gondatlan’ (SzT.); 1794 habari beszéd ‹mn› ’hadaró, érthetetlen 〈beszéd〉’ (NSz.) | habra 1886 Habra ‹mn› ’ua.’ (Nyr. 15: 46)

Származékszó. |  ⌂  Az alapszó egy eredeti igenévszó (’habzik’ jelentésű) igei értékű tagja lehetett; a névszói értékű tag a →hab. A végződése gyakorító képző. A kéz- és szájmozgásra vonatkozó jelentései feltűnő párhuzamosságot mutatnak a →hadar jelentéseivel (vö. még or. болтать ’kever, kavar; cseveg, fecseg’), de a habar-nak a →hab-tól független onomatopoetikus eredeztetése nem meggyőző. A folyamatos melléknévi igenévképzős habra származék keletkezése az [1]-es tőtípus hatására utal.  ∼  A habra palatális párhuzamos alakjaként idetartozik a hebre ’zavaros, érthetetlen; hadarva, érthetetlenül beszélő’  (1862: NSz.). Ezzel a tájszóval szorosan összefügg a hebrencs ’meggondolatlan, hebehurgya személy’  (1872: NSz.), ’meggondolatlan, hebehurgya; hadarva, érthetetlenül beszélő’  (19. sz. második fele: ÚMTsz.), amely a bizalmas nyelvhasználatban is él.

☞ Bárczi: SzófSz.; Nyr. 73: 20; TESz. hebre a. is; EWUng.→ hab, habókol, háborgat