gőgicsél A: 1708 Gö́gitsélek (Pápai Páriz: Dict. Lallo a.); 1807 gögitselö́ [sz.] (NSz.); 1808 Gö́gétselni [sz.] (Sándor I.: Toldalék); nyj. gőgicél (ÚMTsz.) J: ’〈kisgyermek:〉 gagyog | lallen’ #
Származékszó. | ⌂ Az alapszó egy eredeti igenévszó igei értékű tagja lehetett ’lárma, kiáltás; rikolt, vijjog ‹madár›’ jelentéssel, amelynek névszói értékű tagja a →gég. Ennek az igenévszónak a veláris változatához vö. →gágog. A szóvég -csél gyakorító képző; az alaktanához vö. egercsél (→eger); vö. még →szürcsöl. A szó a kisgyermekek gagyogására, gőgicsélésére utal.
☞ Horger: MSzav. 39; TESz.; Benkő: FiktI. 112; EWUng.→ gágog, gég