gyarló A: 1456 k. garloſagus [sz.] (SermDom. 2: 142); 1512 k. yarlo (WeszprK. 54); 1566 iárlo (NySz.); 1732 Gyalló (NySz.) J: 1 1456 k. ’bűnre hajló, esendő 〈ember〉 | fehlbar 〈Mensch〉’ # (↑); 2 1470 ’erőtlen, gyenge, silány | hinfällig, schwach’ # (SermDom. 2: 170) Sz: gyarlóságos 1456 k. (↑) | gyarlóság 1474 garloſagoknak (BirkK. 1)

gyarlik ∆ A: 1815 Gyarlani [sz.] (NSz.); 1831 gyarlik [▽] (Kreszn.) J: 1 1815 ’lankad, gyengül | ermatten, nachlassen’ (↑); 2 1831 ’hibáz, botlik; belekeveredik vmibe | fehlen; sich verstricken’ (↑)

A szócsalád alapja, a gyarló valószínűleg jövevényszó egy csuvasos típusú ótörök nyelvből. |  ≡  Vö. Kāšγ. yarlı̈γ; CC. yarlı̈, yärli; tat. yarlı̈; stb.: ’szegény, nyomorult’ [? < török *yar ’üresség’].  ⌂  A magyarba átkerült alakja: *ǰarliġ. A török szóvégi ġ a magyarban először spirantizálódott (γ), aztán vokalizálódott; vö. még →tarló, →tiló stb. A jelentések feltehetőleg egy korábbi török ’boldogtalan, szerencsétlen’ jelentés alapján magyarázhatók.

A gyarlik belső keletkezésű. |  ⌂  Úgy keletkezett, hogy a gyarló-t tévesen folyamatos melléknévi igenévként értelmezték.

A szócsaládhoz még |  ∼  Idetartozik a mára elavult gyarlódik ’elromlik, tönkremegy ‹erkölcsileg›’  (1770: NSz.), amely vagy egy származékszó a gyarló-ból vagy tudatos szóalkotás egy kikövetkeztetett gyarl- tőből -ódik visszaható képzővel.  ⚠  Az ótörökből való egyéb származtatása kevésbé valószínű.

☞ MNy. 3: 163, 58: 487; TESz.; Doerfer: TE. 4: 158; Ligeti: TörK. 266; EWUng.