fúl² A: 1342 ? Fwlou [sz.] [szn.] (MNy. 64: 215); 1416 u./² megfulanac (MünchK. 40ra); nyj. fúlik [□] (Csoma: Jászberény 69) J: ’levegő hiánya, a lélegzés akadályozottsága következtében meghal; légzési zavarai vannak, nehezen lélegzik | ersticken; nach Atem ringen’ Sz: fullad 1536 meg ... fuladnÿ [sz.] (Pesti: Fab. 81b) | fullaszt 1572 fulaszto [sz.] (NySz.) | fulladozik 1577 k. Fuladoʒaſth [sz.] (OrvK. 54) | fuldokol 1668 Fuldoklónak [sz.] (NySz.)

Örökség, finnugor kori tő magyar képzővel. |  ≡  A tőhöz vö. osztj.  (V.) pi̮ki̮m ’megsavanyodott ‹hal, hús›; korhadt, (szét)málló ‹fa›’; ? zürj.  (Sz.), (P.) pe̮d- ’megfullad’; ? votj.  (Sz.) pe̮d- ’rothad’, (G.) pe̮di̮- ’megun vmit; légszomja van’; md.  (E.), (M.) pova-, (E.) puva- ’megfojt’; ? észt poo- ’felfüggeszt, felakaszt’; lp.  (norv.) buv'vu- ’megfullad’ [fgr. *puβɜ- vagy *puŋɜ-: ’megfojt’].  ≋  Megfelelői: török boγ- ’megfojt’; mong. boγu- ’(össze)köt, kötöz’; stb.  ⌂  A végződés -l gyakorító képző. A köznyelvben ma főleg a származékok élnek, a fúl² a választékos nyelvhasználat szava.

☞ EtSz. fojt a. is; Collinder: FUV.; MSzFE.; TESz.; EWUng.→ bájos, dúl-fúl, fojtUN UEW. № 831