furulya A: 1643 fruglással [sz.] (NyK. 73: 85); 1644 frulliaja (SzT.); 1645 Frulyás [sz.] [szn.] (SzT.); 1647 Furollyás [sz.] (NySz.); 1664 furulljaval (SzT.); 1714 Furulyás [sz.] (OklSz.); 1736 frujaszóval (SzT.); 1742 Furujás [sz.] [szn.] (SzT.); 1747 Fluerás [sz.] [szn.] (MNy. 70: 224); 1755 foruglás [sz.] (MNy. 60: 227); 1792 fújora (Baróti Szabó: KisdedSz.); 1799 furújálván [sz.] (MNy. 70: 224) J: ’fából készült, ajaksípos, hangképző nyílásokkal ellátott egyszerű, népi fúvós hangszer | Flöte’ # Sz: furulyázik 17. sz. furulyáznak (Thaly: VÉ. 2: 171) | furulyál 1736 (SzT.)

Román jövevényszó. |  ≡  Rom. fluier, fluieră, [végartikulussal] fluiera ’pásztorsíp, furulya; sípcsont’ [ismeretlen eredetű].  ≋  Megfelelői: szlk. fujara, (N.) furol'a, furula, furugla; ukr.  (N.) фyяpa, флoяpa; stb.: ’pásztorsíp, furulya’. A vlach pásztorkodás terjesztette el.  ⌂  A szó eleji fu- és fo- kezdetű változatok a mássalhangzó-torlódás feloldásával keletkeztek; a szó belseji g szervetlen járulékhang, esetleg a →boglya, →saroglya stb. analógiájára került a szóba; a szóvégi a-hoz vö. →áfonya, →cimbora.

EtSz.; Kniezsa: SzlJsz. 823; TESz.; Bakos F.: REl. 232; EWUng.