finn A: 1760 finuſokat (MNy. 63: 102); 1783 Finnus (Molnár J.: MKönyvHáz 2: 16); 1799 Finnok (NSz.); 1799 Finoknál (NSz.); 1804 Fenn (NSz.); 1864 finnek (NSz.) J: ‹fn› 1760 ’finn ember | Finne’ # (↑) | ‹mn› 1783 ’a finnekkel kapcsolatos, rájuk vonatkozó | finnisch’ # (↑)
Nemzetközi szó. | ≡ Ném. Finne; ang. Finn; fr. Finnois; stb.: ’finn ember’. Vö. még lat. Fenni [többes szám] ’ua.’ [< gör. фíννοι [többes szám] ’ua.’]. Forrása esetleg az óész. germ. finnr, finnar [többes szám] ’lapp ember’. A finnek önelnevezése a finn suomalainen ’finn ‹ember›’ (a finn Suomi ’Finnország’ szóból). ⌂ A magyarba a latinból és a németből került át; a finn alakhoz vö. →baskír. A fin(n)us változat latinosítás eredménye.
☞ EtSz.; TESz.; EWUng.→ finnugor