echó ∆ A: 1588–1589 Echo; Ekhó [✐] (Balassi: ÖM. 1: 286, 102); 1743 Ekó (NSz.); 1795 ehó (NSz.) J: 1 1588–1589 ’visszhang | Widerhall’ (↑); 2 1790/ ’hang; lárma, zaj | Schall; Lärm’ (NSz.)

Latin jövevényszó. |  ≡  Lat. echo ’visszhang’ [< gör. Ἠχώ ’hang(zás), visszhang’, megszemélyesítésben egy erdei nimfa neveként: Ήχώ].  ≋  Megfelelői: ném. Echo; fr. écho; stb.: ’visszhang’.  ⌂  A (R.) kého ’ua.’  (1585: Cal. 348) vagy Calepinus értelmezőjének magyarítási kísérlete, vagy pedig sajtóhiba, amely a későbbi szótárakba és részben a közhasználatba is átkerült.  ∼  Az ekhó ’szekér- v. kocsiernyő’  (1833: Kassai: Gyökerésző 2: 108) jelentéselkülönülés eredménye; -s melléknévképzővel leginkább különféle szószerkezetekben fordul elő; vö. ekhós kocsi ’ernyős kocsi’  (1844: Nszt.); ekhós szekér ’ua.’  (1845: Nszt.). Ennek a megnevezésnek az lehet a tapasztalati alapja, hogy egy ilyen kocsi belsejében minden (hang) erősebben hangzik.

☞ EtSz. 1., 2. ekhó a.; MNy. 54: 48; TESz. ekhó a. is; EWUng.→ katekizmus