déllő × A: 1344 Dellew [hn.] (Csánki: TörtFöldr. 5: 698); 1349 Deelleu [hn.] (AnjOkm. 5: 298); 1365 Delle [hn.] (Csánki: TörtFöldr. 5: 698); 1377 Delley [sz.] [szn.] (Csánki: TörtFöldr. 5: 698); 1448 Dellw [hn.] (Csánki: TörtFöldr. 5: 698); 1459 Delye [hn.] (Csánki: TörtFöldr. 5: 698); 1559 czorda deelloͤhel' (NySz.); 1572 deleozegh [hn.] (SzT.); 1681/ Olá derlŏb(en) [hn.] (SzT.); 1682 Dillŏben [hn.] (SzT.) J: ’pihenőhely; jószágok déli pihenőhelye | Ruheort; Ort für Mittagsrast 〈des Viehs〉’
Származékszó szófajváltásának eredménye. | ⌂ A delel ’déli pihenőt tart’ (→dél) -ő képzős főnevesült folyamatos melléknévi igeneve; az alaktanhoz vö. →dűlő, legelő (→legel) stb. A megnevezés állattenyésztési szakszóként keletkezhetett. A szó a korai adatokban gyakran a déllő hely (↑) jelzős szószerkezetben fordul elő.
☞ EWUng.→ dél