diakónus A: 1416 u./² Dyaconus (MünchK. 3v); 1519 dyaconoſa (CornK. 354); 1519 k. díakonos (DebrK. 94); 1527 deakonoſokkal (ÉrdyK. 330); 1603 diáconus (Farkas: GLEl.); 1747 diákónus (Farkas: GLEl.); 1908 diakónus (NSz.) J: ’szerpap | Diakon’

diakonissza A: 1747 diákónissa (Farkas: GLEl.); 1760 Diakoniſsák (MNy. 63: 102); 1912 Diakonisszák (RévaiLex.) J: ’egyházi szolgálatot hivatásszerűen végző nő | Diakonisse’

Latin jövevényszók. |  ≡  Lat., (e.), (h.) diaconus ’egyházi szolga; diakónus’ [< gör. διάκονος ’szolga, felszolgáló, hírnök’] | lat.  (e.) diaconissa ’egyházi szolgáló; diakonissza’ [< gör. διακóνισσα ’szolgáló’, amely mind a hím-, mind a nőnemű használatú διάκονος  (↑) párhuzamos megfelelője].  ≋  Megfelelői: ném. Diakon, Diakonus, Diakonisse, Diakonissin; ang. deacon, deaconess; stb.: ’diakónus’, ’diakonissza’.  ⌂  A diakónus szóvégi s-éhez vö. →ámbitus, →glóbus stb. A diakonissza szó belseji sz-éhez vö. →amnesztia, →asszisztál stb. A diakonissza főleg a protestáns egyházak nyelvhsználatában fordul elő. – A (R.) diakon ’diakónus’  (1650: NSz.) a lat. diacon ’ua.’ külön átvétele.

☞ TESz.; EWUng.→ diák