csáng × A: 1795 k. Tsangó [sz.] (NSz.), de vö. →csángó; 1796 Tsángó [sz.] (NSz.) J: ’kóborol | herumschweifen’
Fiktív tőből keletkezett származékszó. | ⌂ A szótő eredetéhez vö. →csábít, →csámborodik. A szótő még a →cammog, →cankózik tövével függ össze. A szó végződése gyakorító képző. A szótőben mg > ng hasonulás ment végbe. A szó belseji m-es eredeti szótőhöz vö. Csamangó [sz.] [szn.] (1728: Bálint: SzegSz.); csammangó ’kóborló, csavargó’ (1790: NSz.); (N.) csamang ’kószál, kóborol’ (Csoma: Jászberény 67). ∼ Idetartoznak: csángódik ’ide-oda űzött, hajtott, nyugalmat nem találó’ (1847: NSz.); (N.) csángál ’ide-oda lóbál; terel, hajt’ (MNy. 2: 144); (N.) csangál ’félrebillent’ (Nyr. 34: 326). ≂ Valószínűleg idetartoznak: csáng ’a harangot hangosan kongani hagyni’ (1805: Nyr. 42: 34); csángat ’ua.’ (1863: Kriza [szerk.] Vadr. 493).
☞ EtSz. csángó a.; TESz. csángó a., csamangó a. is; Benkő: FiktI. 52, 163; EWUng.→ cammog, cankózik, csábít, csámborodik, csángó