bömböl A: 1456 k. bembeleſe [sz.] (SermDom. 2: 298); 1495 e. bo̗mbo̗leſe [sz.] (GuaryK. 120); 1505 Bwnbwlew [sz.] [szn.] (MNy. 3: 463); nyj. bëmbël (EtSz.) J: 1 1456 k. ’bőg 〈állat〉 | heulen, brüllen 〈Tier〉’ # (↑); 2 1505 ? ’ordít 〈személy〉 | brüllen 〈Person〉’ (↑), 1531 ’ua.’ (ÉrsK. 449); 3 1559 ’erős hangot hallat 〈gép, ágyú, természeti jelenség〉 | brüllen, brausen 〈Gegenstand, Naturerscheinung〉’ (Székely I.: Krón. 126b); 4 1805 ’ordítva sír | brüllend weinen’ # (Nszt.) Sz: bömbölés 1456 k. (↑)

Onomatopoetikus eredetű. |  ⌂  A hosszabb ideig tartó, erős, mély, tompa hang megjelenítésére, utánzására keletkezett. A végződés -böl gyakorító képző; vö. dörömböl (→dörömböz), zörömböl (→zördül). Hasonló onomatopoetikus szavak: gör. βoμβεῖν ’tompán hangzik, zúg, dong’; rom. bombăni ’morog’; stb.  ∼  Ugyanebből a tőből keletkezett a bömmög ’brummog’  (1803: NSz.) ige. Idetartozik még a bölömböl ’bőg ‹bölömbika›’  (1831: Kreszn.) ige is.

☞ EtSz.; TESz.; EWUng.