gőgös A: 1219/ ? Gugus [szn.] (VárReg. 8.); 1224 ? Guegus [szn.] (OklSz.); 1377 ? Gegus [szn.] (OklSz.); 1388–1393 Gegesfalua [hn.] (Csánki: TörtFöldr. 2: 38); 1456 k. gegesek (SermDom. 1: 213); 1470 Gwgeoſſeleth (SermDom. 2: 214); 1489 ? Gevges [szn.] (OklSz.); 1495 e. go̗go̗s (GuaryK. 27); nyj. göggös (ÚMTsz.) J: 1 1219/ ? ’kevély, büszke | hochmütig, aufgeblasen’ # (↑), 1456 k. ’ua.’ (↑); 2 1219/ ? ’kiálló gégéjű | von großem Kehlkopf, mit vorspringendem Adamsapfel’ (↑), 1864 ’ua.’ (CzF.) Sz: gőgösség 1456 k. Gegesſegnek (SermDom. 1: 294)
gőg A: 1456 k. gegheth (SermDom. 2: 214); 1470 gegw (SermDom. 2: 252); 1566 goͤgelkoͤdni [sz.] (NySz.) J: ’önhittség, büszkeség, dölyf | Hochmut, Stolz’ # Sz: gőgség 1456 k. geghsegh (SermDom. 1: 194)
Valószínűleg a szócsalád alapja, a gőgös származékszó. | ⌂ A →gég ~ gőg ’gége(fő)’ szóból keletkezett -s melléknévképzővel. A megnevezés arra utalhatott, hogy az elbizakodott, gőgös ember többnyire magasra tartott fejjel jár, úgy, hogy a gégéje kiáll.
A gőg elvonás. | ⌂ Feltehetőleg elvonással keltkezett a gőgös-ből. Alaktani okok miatt azonban az sem zárható ki, hogy a gőg szóhasadással keletkezett a →gég-ből. A szóhasadáshoz vö. esetleg gőgeséggel ’felfújt, nagy beggyel v. büszkén, dölyfösen’ (1566: NySz.).