ék¹ A: 1213/ ? Ecuſt [sz.] [szn.] (VárReg. 264.); 1508 ekeken (DöbrK. 479); 1585 k. Eekzegh (Gl.); 1736 ik szegnek (HOklSzj.); 1803 íket (NSz.) J: 1 1213/ ? ’hegyes szöget alkotó sík lapoktól határolt merev test 〈mint eszköz stb.〉 | Keil’ # (↑), 1508 ’ua.’ (↑); 2 1775 ’hegyesszögű alak(zat) | keilförmige Figur, Formation’ (Nszt.); 3 1778 ’ékezet | diakritisches Zeichen’ (Szily: NyÚSz. Ékezni a.); 4 1994 ’támadó játékos (posztja) 〈különösen labdarúgásban〉 | Spitze 〈hauptsächlich im Fußball〉’ (Nszt.) Sz: ékes 1213/ ? [szn.] (↑); 1767 Ékes (Pápai Páriz–Bod: Dict. Cŭneātus a.) | ékez 1585 Meg ékezni [sz.] ’ékszegekkel megszegez | verkeilen’ (Cal. 277); 1778 ’ékezettel lát el | mit einem Akzent versehen’ (Szily: NyÚSz. Ékezni a.) | ékezet 1791 ékezetet ’a betű részét képező, felső helyzetű mellékjel, különösen a vonás | diakritisches Zeichen’ (Nszt.) | ékel 1806 Ékelik (Nszt.) | ékelődik 1861 ékelődik (OrvH. 1861. febr. 10.: 111)

Bizonytalan eredetű, esetleg örökség; ugor kori tő magyar képzéssel. |  ≡  A tőhöz vö. vog.  (T.) tüŋkǝ·l ’dugó, dugasz’; osztj.  (VK.) jö̌ŋk, (Mj.) ʌö̌ŋk ’faszög; ék’ [ugor *ϑᴕ̈̈ŋɜ ’dugasz, dugó; ék’].  ⌂  Az egyeztetés csak akkor helytálló, ha az ugor alapnyelvben létezett a szó belseji *ŋ hang, amely – *γ fejlődési fokon keresztül – magánhangzóvá vált; vö. →ág. Ebben az esetben a szó végi k névszóképző lenne. Az ékez ’ékezettel lát el’ jelentése, valamint ennek alapján az ék¹ 3. jelentése metafora.  ⌂⇒  A magyarból: rom.  (N.) ic ’ék’.

☞ FUF. 2: 255, 26: 82; EtSz.; TESz.; UEW. 846; EWUng.→ ékesUN UEW. № 1753

ékes A: 1213/ ? Ecuſt [szn.] (VárReg. 264.); 13. sz. eleje/ [ek]eſſen (KTSz.); 1372 u./ ekeſ (JókK. 22); 1416 u./¹ ėkės (BécsiK. 33); 1490 ykes (SzalkGl. 147.); 1495 u. eko̗s (GuaryK. 33); 1550 ekees (Gl.); 1586 Eÿkesegÿ [sz.] (MNy. 62: 497) J: 1 1213/ ? ’ékszerekkel díszített; szép | voller Schmuck; schön’ # (↑), 13. sz. eleje/ ’ua.’ (↑); 2 1372 u./ ’megfelelő, alkalmas | trefflich; passend’ (↑) Sz: ékesít 1372 u./ meg ekeſeÿt (JókK. 61) | ékesség 1372 u./ ekeſſeget (JókK. 17) | ékesül 1372 u./ ekeſſewltnek; ekeſewltetet [sz.] (JókK. 66, 120) | ékességű [csak szókapcsolatokban] 1416 u./¹ ėkėſſego̗ (BécsiK. 53) | ékességes 1495 e. eko̗ſſego̗s ’(fel)díszített, ék(es)ített | verziert’ (GuaryK. 79) | ékeskedik 1618 ékeskednec (NySz.)

éktelen A: 1416 u./¹ ėktèlèn (BécsiK. 36); 1490 yktelen (SzalkGl. 251.); 1518 k. egtelen (PeerK. 141) J: 1 1416 u./¹ ’csúnya; gyalázatos | häßlich; schändlich’ (↑); 2 [határozói értékben is] 1520 ’rendkívüli | enorm’ (GyöngyGl. 350.); 3 [határozói értékben] 16. sz. ’szerfölött, módfelett, mértéktelenül 〈fokozó szóként〉 | ohnemaßen’ # (NySz.) Sz: éktelenség 1416 u./¹ ektèlènſeget (BécsiK. 183) | éktelenül 1430 k. megektelenelt [sz.] (SchlSzj. 2154.) | éktelenkedik 1578 ektelenkedgyec (Bornemisza: ÖrdKís. 194)

ék² ∆ A: 1777 éke (Szily: NyÚSz.) J: ‹fn› 1777 ’dísz; ékesség | Zierde; Schmuck’ (↑) | ‹mn› 1795 k. ’ékes | schmuck, schön; verziert’ (NSz.) Sz: ékít 1777 ékítnek ’(fel)díszít, ék(es)ít | verzieren’ (Nszt.) | ékítmény 1833 ékítmények (Társalkodó 1833. márc. 2.: [1])

A szócsalád alapjai, a melléknevek bizonytalan eredetűek, esetleg származékszók. |  ⌂  Az alapszó az →ék¹ lehet; a végződés az -s melléknévképző, ill. a -telen fosztóképző. Az ékes eredetileg a fába metszett, ékekkel díszített, cifrázott faragványokra vonatkozhatott, míg az éktelen az ilyen cifrázattal nem díszített tárgyakra utalhatott. A jelentésfejlődéshez vö. →cifra. A magyarázat nehézsége, hogy a magyarban ezeknek a mellékneveknek ilyen konkrét jelentést nem tudjuk kimutatni.

Az →ék² elvonás eredménye. |  ⌂  A nyelvújítás idején vonták el a melléknevekből.

☞ EtSz.; Bárczi: SzófSz.; SzabV. 104; MNy. 62: 476; TESz.; EWUng.→ ék¹, ékszer